2019-07-23 - Széchenyi Tőkealap-kezelő - Események

Tusványos – regionális gazdasági együttműködésre van szükség?

Harmincadik alkalommal rendezik meg a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábort július 23. és 28. között. A rendezvényen, amelyen több mint 400 program várja az érdeklődőket, számos Magyarországot és az egész régiót érintő gazdasági kérdés is a középpontba kerül. Lássuk, mire számíthatnak a látogatók ezen a téren!

30. születésnapját ünnepli a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor, közismertebb nevén Tusványos, amely idén július 23. és 28. között kerül megrendezésre. Az esemény, amelynek megszervezésében 270 ember és 50 partner vesz részt, összesen több mint 400 programból áll: ezek 28 sátorban és négy külső helyszínen lesznek megtartva. A rendezvény egyedülálló módon keresztezte a szabadegyetemi és fesztiváljelleget, programja idén a közép-európai együttműködés jegyében várja az érdeklődőket. Ugyan az előadások témái javarészt szakmaiak, hangulatra sokkal kötetlenebbek, közvetlenebbek a megszokottnál. Tusványoson a szakmai, kulturális, vallási és sport tematikában megtartott előadásokon, gasztronómiai és családi programokon felül a szervezők számos neves fellépő koncertjeivel várják az érdeklődőket.

Az előadások és beszélgetések többek között a XXI. századi Közép-Európát – és ezen belül Magyarországot – érintő aktuális kihívásokat, így a versenyképesség, a digitalizáció, a fenntarthatóság, a startupok, az energiabiztonság, az oktatás és a felnőttképzés kérdésköreit is pedzegetik.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Generációváltás alatt a magyar gazdaság

A programok között, amelyek egyaránt szólnak a régi és az új generáció közötti kapcsolatokról, a generációváltással, a cégutódlással járó kihívás is előkerül: a Magyarországon aktív kis- és középvállalkozások 58 százaléka családi tulajdonban van. Ezeknek a cégeknek mintegy 40 százalékánál 65 évnél idősebb a tulajdonos, így ez a problémakör közvetlenül őket érinti. A hatékony generációváltás titka az alapító által felhalmozott tudás, tapasztalat, kapcsolati háló cégértékké átváltása, amelynek eszköze többek között egy CRM (ügyfélkapcsolat-kezelő) rendszer is lehet, az efféle fejlesztésekre pedig hosszú távon is építkezhet az új menedzsment. A téma szerdán, a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor megnyitó napján kerül kifejtésre az MIT sátorban 15:00 órától. Egy kerekasztal-beszélgetés keretében Török József, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. üzletfejlesztési és startup igazgatója, Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke, Czine Zsolt, a YEAT (Young Entrepreneurs Association of Transylvania) alapító elnöke, valamint Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók szövetségének elnöke fejtik ki véleményüket Inotay Petra, a FIVOSZ Alapítvány kuratóriumi elnökének moderálásával.

Tőkealap a határon átvívelő gazdasági együttműködések építésére

A beszélgetés a Kárpát-medence több oldaláról mutatja be a tapasztalatokat, ami nem véletlen: a határokon átívelő vállalkozásfejlesztés egyre több hazai tőkealap-kezelő tevékenységében kap jelentős szerepet. A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap (KMVA) keretén belül 20 milliárd forintos keretösszeggel támogatja a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások nemzetközi, valamint az országhatárokon kívülről hazánkba érkező innovatív cégek bővülési szándékait, különös tekintettel a tartós termelési, szolgáltatási, kutatás-fejlesztési, illetve munkaerő-képzési kapcsolatok kiépítésére és kölcsönösen előnyös működtetésére.