2018-12-15 - Széchenyi Tőkealap-kezelő - SZTAK hírei

Tőzsdén a Megakrán – a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap első befektetése

Megvalósult a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap első befektetése az emeléstechnikai megoldásokkal foglalkozó Megakrán Nyrt. tőkeemelési tranzakciója keretében. A Megakrán elsőként jelent meg a Budapesti Értéktőzsde középvállalati igényekre szabott BÉT Xtend piacán.

Az emeléstechnikai megoldásokkal foglalkozó Megakrán Nyrt.-be fektetetett a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap, amely a Magyarországon működő középvállalatok tőzsdei megjelenését hivatott támogatni. A tőkeemelésről szóló döntést a cég novemberben hozta meg közgyűlésén, melynek során újonnan kibocsátott részvényeket regisztrált a BÉT Xtend piacára. A tranzakció összértéke 678 millió forint volt, ebben a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap 40 százalékos mértékben, az egyéb intézményi és magánbefektetők pedig 30-30 százalékos mértékben vettek részt.

Az 1994-ben családi vállalkozásként indult cég speciális emeléstechnikai és gépsortelepítési feladatokat és több szorosan ehhez a tevékenységhez kötődő kiegészítő szolgáltatást nyújt megrendelői számára. A szegmensében egyedülálló megoldásokat és technológiai eszközöket felsorakoztató Megakrán több éve a hazai piac vezető szereplője.

A cég az anyagi tőke bevonása mellett időben felismerte a szellemi tőke fontosságát is. E célból az első turnusban csatlakozott a BÉT és a Londoni Tőzsdecsoport közös vállalatfejlesztési programjához, az ELITE Programhoz. A képzés célja, hogy a résztvevő középvállalatok számára biztosítson vállalatfinanszírozási ismereteket, cégvezetési módszereket, valamint nem utolsó sorban értékes nemzetközi networking lehetőségeket is. A Megakrán volt továbbá az első cég, amely a BÉT Mentoring Programja keretében támogatást nyert a tőzsdeérett kkv-k tőzsdei bevezetését finanszírozó GINOP-pályázaton idén júniusban.

A vállalat folyamatos innovatív fejlesztések, szervezeti átalakítás, valamint beruházások megvalósítása révén válhatott tőzsdeérett vállalattá, a tőkeági finanszírozás segítségével pedig a jövőben további fejlesztéseket, kapacitásbővítést, továbbá piaci terjeszkedést kíván elérni.

A Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap tevékenysége egyszerre fókuszál a hazai vállalkozások fejlesztésének támogatására, beleértve a versenyképességet, a növekedést és hatékonyság javítás kritikus tényezőit, valamint a Budapesti Értéktőzsdén megjelenő hazai kkv-k számának növelésére is, hozzájárulva ezzel a finanszírozási eszközök diverzifikációjához. Ezzel forrásbevonási lehetőséget biztosít a magas növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások számára. A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. eddigi több mint 100 befektetésének megvalósítása során felhalmozott szakértelme az alap tevékenységén keresztül a tőzsde előszobájában is kamatozhat.

A Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap működéséről bővebben itt írtunk, a Budapesti Értéktőzsde kkv-k számára létrehozott szolgáltatásait pedig ebben a bejegyzésben listázzuk.

 

Fotó: Megakrán Facebook oldal