2018-07-18 - Széchenyi Tőkealap-kezelő - SZTAK hírei

Tőkebefektetést keres? Mutatjuk, milyen esetekben érdemes az SZTA-hoz fordulni!

2018 első negyedévében az erősödés jeleit mutatta a hazai kockázatitőke-iparág; hasonlóan az elmúlt időszakokhoz, ezt a negyedévet is a korai fázisú cégeket kereső befektetők dominálták – közölte a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) a napokban. Csupán ebben a negyedévben 12 exitre került sor, tavaly egész évben 11-et regisztráltak. Blogbejegyzésünkben hagyjuk a számokat beszélni, és bemutatjuk, hogy illeszkedik a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. 4 tőkealapja a mai kockázatitőke-piacba!

Az év első negyedévében összesen 39 vállalkozás jutott 1,347 milliárd forint tőkéhez, ezek mindegyike tőkeemeléssel valósult meg kockázati tőkebefektetők által. Összehasonlításképpen, a mélypont a tavalyi első negyedévi 710 millió forint volt, míg 2016 első negyedévében a befektetések összértéke (elsősorban az akkor még aktív Jeremie-alapok zárási határideje miatt) 3,850 milliárd forintot tett ki.

Érdekes tendencia figyelhető meg a befektetett tőke mértéke és a tőkéhez jutott cégek számában: 2016-tól kezdve folyamatosan csökken az átlagosan befektetett összeg, ezzel szemben nő a megvalósult tranzakciók száma. Ennek egyik fő oka a Hiventures megjelenése: az új állami befektetőt a nagyszámú, ám egyenként kisösszegű, inkubációs (magvető fázis előtti) befektetések jellemzik a legnagyobb darabszámban.

Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy míg 2016 első negyedévben átlagosan 137 millió forintot fektettek be 28 cégbe, rá egy évre, 2017 első negyedében átlagosan 79 milliót 9 vállalkozásba, addig idén első negyedévben a 39 vállalkozás esetében az átlagos tranzakciós méret már csupán 35 millió forint volt.

A 39 befektetés közül a többség, számszerűen 27 előzmény nélküli, úgynevezett első körös befektetés volt, ezek tették ki a negyedévben elkönyvelt teljes befektetett összeg 87 százalékát.

Széchenyi Tőkebefektetési Alap Irinyi II. Kockázati Tőkealap Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap
Alap mérete 22 mrd Ft 8 mrd Ft 20 mrd Ft 13 mrd Ft
Min. befektetés jellemzően 100 m Ft jellemzően 100 m Ft jellemzően 100 m Ft
Max. befektetés 480 m Ft 240 m Ft 960 m Ft ~2 mrd Ft
Iparági / földrajzi fókusz Beszállító és exportorientált vállalkozás Irinyi Terv kiemelt ágazatai – járműipar, gépgyártás stb. Határon túli gazdasági kapcsolatok erősítése Budapesti Értéktőzsdére készülő középvállalatok

 

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. 4 tőkealapja elsősorban növekedési tőkeként funkcionál. A 22 milliárd forint keretösszegűre emelt Széchenyi Tőkebefektetési Alap, az Irinyi II. Kockázati Tőkealap és a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap is számottevő múlttal, ugyanakkor stabil növekedési kilátásokkal rendelkező vállalkozásokba fektet. Kedvelt befektetési célpontok továbbá a spinoff-cégek, hiszen ezeknél a vállalkozásoknál általában egy már bizonyított menedzsment kezd innovatív tevékenységbe. Bár kisebb tranzakciókat is megvalósíthatnak, a jellemző befektetési méret ezeknél az alapoknál 100-200 millió forint.

A tranzakciók méretét tekintve egyedülálló a magyar kockázatitőke-piacon a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap, amely hazai középvállalatok tőzsdére lépései, illetve a nyilvános működésre való felkészülés kapcsán valósíthat meg befektetéseket. Ezek a tranzakciók jellemzően 1 milliárd forint értékűek lesznek, de 2 milliárdos befektetés is lehetséges. (Az alap legfeljebb 4,5 milliárd vagy – amennyiben az kisebb – a keretösszeg 15 százalékának megfelelő méretű tranzakciót bonyolíthat. A jelenlegi 13 milliárd forintos kerettel számolva jön ki a nagyjából 2 milliárdos felső határ.)

Fontos, hogy a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. alapjai minden esetben legfeljebb 49 százalékos tulajdonrészt szereznek, az alapkezelő csendestársként működik.

Kedvelt szektorok

Az első három hónapban a legtöbb tőke két szektorba áramlott: az összes tőkebefektetés 45 százaléka a fogyasztói szolgáltatások, illetve a közlekedés szektorba irányult, összesen 606 millió forint értékben. A legnagyobb befektetési értékű tranzakcióra ugyanakkor az élettudomány szektorban került sor egy 154 milliós befektetés keretében, amit két, egyenként 150 milliós befektetés követett a közlekedési iparágban.

Ami a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. iparági, illetve földrajzi fókuszát illeti, a társaság 4 tőkealapján keresztül gyakorlatilag a teljes hazai kkv-szektort lefedi. A Széchenyi Tőkebefektetési Alap elsősorban beszállító és exportorientált vállalkozásokat keres, míg az Irinyi II. Kockázati Tőkealap az Irinyi Terv kiemelt ágazataira – például a járműiparra és a gépgyártása – fekteti a legnagyobb hangsúlyt. A Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap (KMVA) célja a határon túli gazdasági kapcsolatok erősítése, a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap pedig a Budapesti Értéktőzsdére készülő középvállalatoknak nyújt finanszírozást.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Tovább emelkedett a kiszállások száma

Összesen 12 kiszállásra került sor, ami pozitív fejlemény az elmúlt évekhez képest. Összehasonlításképpen, tavaly egész évben regisztrált 11 exitet a HVCA. Az idei 12 kiszállás hat alaphoz köthető. Ezek közül 5 esetben a menedzsment általi kivásárlásra, 4 alkalommal zártkörű értékesítésre került sor. Két társaságot leírtak a befektetők, míg egy esetben ezektől eltérő formában valósult meg az alap kiszállása.

Két esetben 2008-as befektetések értékesítésére került sor, míg két cégnél 2016-os tranzakciók zárultak. Az eladott társaságokban a befektetők átlagosan 5,75 évig voltak tulajdonosok.

Tőkegyűjtés

A 2018-as első negyedév befektetési aktivitása kettős képet sugall a HVCA szerint. Egyrészt bizakodásra ad okot, hiszen a sok korai fázisú befektetés a következő körös befektetők számára készíthet elő több ígéretes célpontot.

Az igazán érdekes fejleményt a meginduló kiszállások jelentik a piacon. Ezen a területen további erősödés várható, mivel a 2010-ben indult első Jeremie-alapok 2018-2023 között futnak ki. A 12 exitből mindössze kettő zárult leírással, ugyanakkor csupán négy esetben volt független külső vevő.

A Széchenyi Tőkealap-kezelőnél viszont épp az akvizíciók el-, illetve újraindulása lehet a legérdekesebb a következő hónapokban. A Széchenyi Tőkebefektetési Alap keretemelésével és a 3 új tőkealap indulásával ugyanis összesen 63 milliárd forintot fektethet be a következő években a társaság – a fejleményekért érdemes feliratkozni hírlevelünkre és követni LinkedIn-oldalunkat!