2017-02-02 - SZÉCHENYI TŐKEALAP-KEZELŐ - Piaci hírek

Több mint 4000 vállalkozás nyerhet az 54 milliárd forintos uniós pályázatokon

Március 8-tól lehet pályázni a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációját segítő három GINOP-pályázatra. A támogatások összértéke 54 milliárd forint, 35-40 százalékban vissza nem térítendő forrásokként, 40-55 százalékban pedig kedvezményes kölcsönként nyerhetők el. A Közép-Magyarországon kívüli régiók szinte bármelyik iparágban működő vállalkozása pályázhat. A három pályázat esetében a jelentkezés határideje eredetileg január második fele volt, de a piaci visszajelzések azt mutatták, hogy a vállalkozásoknak több időre van szüksége ahhoz, hogy felkészüljenek a kombinált pénzügyi termékek feltételeinek való megfelelésre. A döntésben közrejátszott, hogy a pályázat kiírói a gazdaság növekedését hatékonyan szolgáló, szakmailag megalapozott és megfelelően kidolgozott támogatási kérelmek benyújtását várja. A nyertes pályázatokról való döntések egyik legfontosabb szempontja – ahogy valamennyi pályázat esetében – a vállalkozás tőkehelyzete. Egy tőkeerős vállalkozás ugyanis úgy tud a támogatott projekt megvalósítására koncentrálni, hogy közben nincs veszélyben a cég napi és rövid távú működése, azaz a megpályázott összeg nagyobb eséllyel teljesíti be célját. Éppen ezért egy tőkebefektető jelenléte, anyagi és szakmai támogatása a cégben ebből a szempontból is számos előnyt jelent. Az SZTA tőkepiaci szereplők körében végzett kutatásának tavaly közzétett eredményei alapján a vállalkozások például fontosnak tartják, hogy a tőkebefektetések növeljék a cég hitelképességét, valamint a pályázatok elnyerésének esélyét. Az SZTA-t a kkv-k ebből a szempontból is pozitívan ítélik meg. 40 + 10 + 4 milliárd forint kkv-k digitalizációjára A vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztéseket, valamint felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztését támogató pályázat (GINOP-3.2.2-8.2.4-16) kerete 40 milliárd forint, amelyből mintegy négyezer vállalkozás nyerhet el támogatást. Az összeg 40 százalékban 1 és 24 millió forint közötti vissza nem térítendő forrás, 55 százalékban pedig kedvezményes, egy százalékos kamatozású kölcsön. A pályázatra bármilyen területen működő cég jelentkezhet. Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosítását, nemzetközi piacokra való belépését támogató pályázatot (GINOP-3.1.2-8.2.4-16) 10 milliárd forintos kerettel írták ki. Ebből körülbelül 200 vállalkozás nyerhet vissza nem térítendő támogatásként 2 és 40 millió forint közötti, visszatérítendő támogatásként pedig 2,5 és 50 millió Ft közötti összegeket. A felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztését és piaci bevezetését támogató pályázat (GINOP-3.2.4- 8.2.4-16) 4 milliárd forintos keretéből várhatóan mintegy 20 kis- és középvállalkozás nyerhet vissza nem térítendő forrásként 17,5 és 175 millió forint közötti, kedvezményes kamatozású kölcsönként 20 és 300 millió forint közötti összeget. A pályázat célja üzleti felhőszolgáltató központok létrehozása a konvergencia régiókban. A várakozások szerint a pályázatoknak köszönhetően a nyertes vállalkozások projektjük megvalósításával növelik éves üzemi eredményüket, elektronikus értékesítési árbevételüket, valamint üzleti folyamataik infokommunikációs támogatásának fejlesztésével hozzájárulnak a hazai gazdaság és az infokommunikációs ágazat versenyképességének javulásához. A három felhívás további részletei a fenti GINOP-kódokra kattintva érhetők el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!