2014-10-31 - Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. -

Így győzte meg egy fiatal vállalkozás a tőkealapot

Befekteto_meggyozeseFiatal vállalkozásba befektetni általában nagyobb kockázattal jár, mint egy több éve működő társaságtól üzletrészt vásárolni. Hosszabb idejű, kimutatható teljesítmény hiányában a tervezhetőség is sérül, így az üzleti terv előkészítésénél is elővigyázatosabbnak kell lenni. Viszont a finanszírozási forrást kereső, az út elején álló vállalkozások esetében mindenképp elő kell állni valamilyen, nem a levegőből vett garanciával, hogy a tőkebefektető is lássa a befektetés megtérülésének komoly lehetőségét. Az SZTA újabb befektetése sikeresen vette ezt az akadályt.

Minél fiatalabb egy vállalat, annál valószínűbb, hogy csak a többségi részesedést és magasabb hozamot megkövetelő tőkebefektetőkkel tud együttműködni. A cég a korából fakadó magas kockázatot a sikeres jövőbeli működést elővetítő teljesítménnyel tudja csökkenteni, vagy legalább alacsonyabbnak láttatni. Az egyik legmérhetőbb, ebből kifolyólag a tőkebefektető számára legkézzelfoghatóbb eredményeket felmutató eszköz a tesztértékesítés, amely során a kifejlesztett terméket limitált számban, a tervezett piacokon teszi elérhetővé a vállalat. Az Absorice Hungary ezzel az eszközzel győzte meg az SZTA-t, a legnagyobb cégportfólióval rendelkező hazai tőkealapot, hogy magánbefektetővel együtt összesen 30 millió forinttal szálljon be a vállalkozás felfuttatásába.

A különleges, növényi fehérje alapú táplálékkiegészítőkkel foglalkozó Absorice Hungary kevesebb mint két éves működés után folyamodott külső finanszírozási forrás igényléséhez. Ekkor már rendelkeztek saját készítésű termékkel, de ahhoz, hogy széles körben elterjeszthessék, nem volt elegendő saját tőkéjük. Éppen ezért, első lépésként korlátolt termékmennyiséggel jelentek meg a hazai, illetve a brit piacon. Mind a magyarországi, mind a brit eladási eredmények azt mutatták, hogy jelentős igény van a tejallergiásokat, a laktóz- és glutén érzékenyeket, a rendszeresen sportolókat és a vegán, illetve húsmentes életmódot folytató vásárlókat megcélzó italpor iránt.

Bár a részletes piacelemzések is átfogó képet adhatnak a termék célcsoportjairól és az ajánlott árazásról, a vásárlási hajlandóságról leginkább a megvalósult eladások tudnak valós képet mutatni. Azzal, hogy a cég tulajdonosának kézzel fogható eredményei vannak a termékére igényt tartó vásárlókról, a tőkebefektető is kisebb kockázatot lát az új termék piacra dobásában.

[insert_php] kalkulator();

Természetesen az sem elhanyagolható tényező, hogy mi a szóban forgó termék. Ugyanis a cégnek nem csupán egy-egy készlet értékesítéséig kell sikeresnek lennie, hanem több évig, egyre erősebb eredményekkel kell helytállnia a piacon. Erre pedig csak olyan termék lehet képes, amely újat tud nyújtani a vásárlóknak, vagy amelyben megvan a megújulásra való lehetőség.

Az Absorice Hungary ebből a szempontból is tökéletesen megfelel az elvárásoknak, ugyanis a hipoallergén növényi fehérje egyelőre még nem terjedt el hazánkban, pedig az ételallergiával, ételérzékenységgel küszködő, egészségtudatos életmódot folytatók az állati eredetű fehérjekiegészítők új és megfelelő alternatívájára lelhetnek az AbsoRice-ban. A piaci rés mindkét fél számára látható, és egy jól kidolgozott üzleti tervvel az együttműködés megoldást nyújthat az igények kielégítésére.

Lényeges szempont továbbá, hogy a tulajdonosok a külföldi piacot is fontos célként határozták meg, ráadásul a termék már ott is bizonyított. Ahogy korábban is írtuk, “egy kis, nyitott gazdaságban az export tevékenység tudja igazán megmutatni a vállalatok növekedési potenciálját, meghatározóbb lehet, mint a belföldi piacon elért gazdasági teljesítmény”. Végül, de nem utolsósorban pedig az sem elhanyagolható szempont, hogy a termék teljesen természetes alapanyagokból készül, ezzel a cég a környezettudatosságból és a társadalmi felelősségvállalásból is aktívan kiveszi a részét.

Cégvezetőként érdemes tehát figyelni arra, hogy a tőkebefektető ne csak ígéreteket lásson a termék mögött, hanem kézzelfogható eredményeket is. Akármilyen jól csengő, ígéretes ötletről legyen is szó, a piac nem fogad be mindent válogatás nélkül. Nagyon fontos, hogy a termék vagy szolgáltatás valamilyen formában validálva legyen. Ennek egyik formájáról korábban itt is írtunk.