Egy eredeti ötlet, például egy újszerű termék vagy egy egyedi szolgáltatás fel tudja csigázni a tőkebefektetőt, ahhoz viszont kevés, hogy befektetésre is sarkallja. Akármilyen világmegváltó gondolat is pattant ki az ötletgazda fejéből, az önmagában nem fogja eladni magát a befektetőnek, sőt a piacnak sem. Lehet, hogy egy olyan megoldásról van szó, amely emberek tíz- és százezreit érdekelné, és az is megeshet, hogy egy komoly gazdasági vagy társadalmi problémát oldana meg, ez viszont sajnos kevés a befektető meggyőzéséhez. Egyáltalán nem elég, ha az ötletünk jól hangzik, ha a barátaink azt mondják, „ez tök jó, ebből nemzetközi siker lehet”, de még az sem, ha ismerünk embereket, akik fizetnének a termékünkért/szolgáltatásunkért. Egy tőkebefektető nagyon sok ilyen projekttel találkozik, és biztosak lehetünk benne, hogy nem ezek alapján dönt a befektetésről. Ha így tenne, biztosan fel tudna építeni egy fényesen csillogó cégportfóliót, de közel sem biztos, hogy a ragyogás alatt valódi értéket találunk. Ha nincs bevétel, a jó ötlet nem sokat ér A tőkebefektetőt ugyanis elsősorban a nyereséges működés potenciáljával – illetve természetesen a mögötte álló vezetőkkel és szakemberekkel – lehet meggyőzni. Tehát kizárólag akkor szabad egy ötlettel a befektetők elé állni, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mik lesznek a legfőbb bevételi források, és hogy hogyan tud majd a cég fenntarthatóan profitot termelni. Ehhez pedig tudni kell, hogy ki fogja megvenni a termékünket. Az innovatív termékek gyártásával és forgalmazásával (pl. Xiaomi, Oculus), szolgáltatások értékesítésével (pl. DropBox, Avast Software) jutalék alapú szolgáltatásközvetítéssel (pl. AirBnB, BlaBlaCar) foglalkozó startupok esetében egészen egyértelmű a bevétel fő forrása, de vannak olyan területek, ahol nehezebb őket a szolgáltatásba építeni vagy nem építhető rájuk nyereséges működés. Például a közösségi és hagyományos média alapú induló cégek esetében – ahol elsősorban a felület az értékesítés tárgya – sokkal alaposabban át kell gondolni, hogy a vállalkozás miből fogja fizetni a működését. Egy korábban nem létező, egyedi technológián alapuló orvosi eszköz esetében kitalálható, hogy a cég elsősorban a kórházaknak, orvosoknak való közvetlen eszközértékesítésre fog építeni, a valódi kérdés pedig a terjesztés módja és az árazás lesz. De ha veszünk például egy barterügyletek számára felületet biztosító közösségi médiumot vagy alkalmazást, máris többet kell gondolkodni a felmerülő kérdéseken. Ha alkalmazás, legyen-e fizetős? Ha fizetős, le fogják-e tölteni? Ha a felhasználók között nincs pénzmozgás, hogyan oldható meg a jutalék alapú szolgáltatás? Milyen funkciók maradjanak ingyenesek, és melyekért kérjünk el egy bizonyos összeget? Látják-e a hirdetők a potenciált a felületben? Persze nem azt mondjuk, hogy egy ilyen ötletet nem lehet sikerre vinni, de az biztos, hogy nagyon alaposan át kell gondolni az üzleti modellt, ráadásul a tőkebefektetőnek is látnia kell a benne rejlő potenciált. Ezért is fontos például, hogy a tőkebefektető minél jobban meg tudja ismerni a céget, a terméket, a terveket. Ami ilyenkor itt hiba szokott lenni: „de az ingyenes verziót már ezrek töltötték le és használják, fizetősen is menni fog”.