2013-11-08 - SZÉCHENYI TŐKEALAP-KEZELŐ -

A befektetéseknek jót tesz a most induló NHP2

Széchenyi Tőkealap - A befektetéseknek jót tesz a most induló NHP2Elindult a Növekedési Hitelprogram második szakasza, az NHP 2, amelynek célja, hogy a kereskedelmi bankok legfeljebb 2,5 százalékos kamattal hitelezhessenek a hazai kis- és középvállalkozásoknak. A program első szakaszában, 2013 nyarán 750 milliárd forint kihelyezése történt meg, míg az NHP 2 2000 milliárd forint kihelyezhető hitellel számol. Mik voltak az NHP első szakaszának tapasztalatai, és miért olyan jó hír ez befektetői körökben?

Először is, az a tény, hogy végre újraindulhat a válság 2008-as kirobbanása óta beszűkült vállalati hitelezés, az egész gazdaságra jótékony hatással van, és a növekedésre képes, de tőkehiánnyal küzdő hazai cégek támogatása a gazdaságnak többszörösen megtérül. Másodszor, van egy „technikai jellegű” előnye is. A Széchenyi Tőkealaptól, vagy akár más intézményi, esetleg magánbefektetőktől elnyert kockázati tőke, ami tagi kölcsönnel is kiegészülhet, az adott vállalkozások tőkeszerkezetére, így hitelképességére is rendkívül jótékony hatással van. Azok a cégek, amelyek növekedésüket tőke és hitel kombinációjának segítségével tervezték el, sokkal jobb feltételekkel kaphatnak hitelt, mint az utóbbi években bármikor.

Az NHP első szakaszának tapasztalatai szerint a kedvezményes kamatozású hiteleket a vállalkozások elsősorban beruházás- és forgóeszköz-finanszírozásra, uniós támogatások önrészének előteremtésére, illetve hitelkiváltási célra vették igénybe. Az SZTA befektetett tőkéjét, amely cégek konkrét növekedési programjait hivatott kisebbségi tulajdonrész megvásárlásával finanszírozni, természetes módon a bővüléshez szükséges beruházásokra fordítják – igaz, ez utóbbit nem is lehet hitelkiváltási célra igénybe venni. A lényeg tehát az, hogy a tőkebefektetés és a hitelprogram természetes, egymáshoz jól illeszkedő elemei lesznek a hazai vállalkozások megerősítésének – feltéve, ha minél többen igénybe veszik.

Az első NHP-szakaszban az új hitelek aránya – a hitelkiváltások mellett – az IMAP MB Partners első becslése alapján 40-60 százalékos volt; az NHP 2 keretében viszont már 90 százalékban új hiteleket jelent a program. Bár hasonló feltételekkel bizonyos devizahitelek a középvállalkozások egy adott köre számára eddig is rendelkezésre állhattak, ahol azonban a bevételi szerkezethez a forintalapú beruházási hitel illeszkedik leginkább, az NHP 2 a ma elérhető legkedvezőbb lehetőség. Azzal, hogy a kamatköltség kis mértékben tovább csökkent, olyan beruházások is megtérülővé válhatnak, amelyek korábban nem voltak elég vonzóak.

Ezen kívül, a hitel szempontjából különösen előnyös lehet az is, ha a lehetséges beruházások között a költséghatékonyság javítását célzó fejlesztések kerülnek előtérbe. Ez ismét egy tökéletes illeszkedési pont a mi tőkebefektetéseinkkel: az általunk eddig látott és értékelt legjobb üzleti és fejlesztési tervekben ugyanis fontos közös pont volt az, hogy a meglévő kapacitásokat a lehető legjobb kihasználtsággal működtessék. Azaz, gyakran a legkisebb ráfordítással – például, a munkafolyamatok egyszerűsítésével vagy a kötelező elemek eszközeinek modernizálásával – lehet a legnagyobb eredményt elérni, még mielőtt a legújabb és legköltségesebb berendezések megvásárlására gondolnánk.

Sok olyan cég van, amelyek számára a hitel és tőke megfelelő párosítása alkotja a növekedés egyedi receptjét, mi pedig az SZTA-nál fontos célunknak tekintjük azt, hogy minél több hazai vállalkozás legyen tisztában tőkevonzó képességével, és még ha csak kísérletképpen is, az SZTA vagy éppen az NHP 2 segítségével bátran tegyen lépéseket növekedési lehetőségeinek felfedezésére.