2016-03-10 - Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. -

A 2015-ben tőkét kapott hazai vállalkozások harmada az SZTA portfólióját erősíti

hvca_logo1Tavaly összesen 132 befektetésen keresztül 109 vállalat részesült összesen 31,8 milliárd forint összértékű kockázati- és magántőke-befektetésben – derül ki a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) 2015. évi jelentéséből. A legaktívabb szereplő idén is a Széchenyi Tőkealap volt, amely összesen 36 tranzakciót hajtott végre 4,15 milliárd forint összértékben, ezzel több mint a befektetések negyedét, a kockázati tőkével bővülő vállalatok harmadát, és a befektetett tőke értékének 12 százalékát tudhatja magáénak.

Az SZTA 2014-ben is hasonlóan aktív évet produkált, akkor a 89 tőkebefektetésből 31-et, azaz ezek több mint harmadát valósította meg, az 55 milliárd forintos összegből pedig 4,7 milliárd forint jutott hazai kis- és középvállalkozásokhoz az Alap forrásából. Az összesített adatok alapján tehát a finanszírozott vállalkozások száma a tavalyi befektetésszám közel felével növekedett. A HVCA jelentése szerint pedig a befektetések értéke elsősorban a magántőke-tranzakciók számának csökkenése miatt alacsonyabb. Az exitek száma 2014-hez képest közel megduplázódott, amiben jelentős szerepe volt a 15 tavalyi exitből 10-et megvalósító Széchenyi Tőkealapnak.

A jelentés legfontosabb megállapításai a hazai tőkepiac tavalyi évéről:

  • Összesen 27 hazai tőkealap befektetéseit összegezte a jelentés.
  • 12 tőkealap helyezett ki összesen 1 milliárd forintnál többet, együttesen az összes befektetés értékének 80 százalékát lefedve.
  • Csupán 8 tőkealap fektetett be 4 vagy annál több cégbe.
  • A 19 JEREMIE-alap összesen 67 vállalkozást finanszírozott, 23,9 milliárd forint összértékben. Ez alaponként átlagosan 3,5 befektetést, és 1,25 milliárd forintot jelent.
  • Hat magánbefektető összesen 10 vállalatba invesztált tőkét.
  • A 109 tőkebefektetés mintegy fele 250 millió forint alatti összegű volt, és két vállalat kapott 1 milliárd forint feletti összeget.
  • Az ügyletek átlagos értéke a 2014-es évi 170 millió forinthoz képest 274 millió forint volt tavaly.
  • Míg 2014-ben a legnagyobb öt tranzakció értéke az összes befektetett tőke közel 70 százalékát tette ki, addig 2015-ben csupán a 20 százalékát, ami elsősorban a 2014-ben megvalósult magántőke-befektetések nagyobb összértékével magyarázható.
  • A tranzakciók közel egyenletesen oszlottak meg a negyedévek között; de ahogy várható volt, az év utolsó negyedéve volt a legaktívabb, a tőkebefektetések 30 százaléka valósult meg ebben az időszakban. 2014 ebből a szempontból egyenlőtlen lett, az utolsó negyedévben mért arány akkor 77 százalék volt.
  • A legaktívabb szektorok az üzleti és ipari szolgáltatások, az energetika és környezetvédelem, a fogyasztói szolgáltatások és az egészségügy területei voltak, amelyek a 2015-ös tőkekihelyezések összesen 76 százalékát fedték le.
  • A befektetők leggyakrabban a startup fázisban lévő cégekbe fektettek: 68 ilyen befektetés volt, 15,4 milliárd forint összértékben.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Mivel a Széchenyi Tőkealap az öt évvel ezelőtt meghatározott céljait teljesítve az eredetileg kihelyezhető tőkeforrás közel teljes részét befektette, 2016-ban várhatóan a korábbi évek befektetési aktivitása már kevésbé tartható, ennek ellenére a 13 megvalósult exitből visszaforgó, jelenleg közel 1 milliárd forint értékű tőke újabb hazai kkv-k növekedését támogathatja.